Jane Goodall: 100% inspiráció

„Szerinted hol van akkora lyuk egy tyúkocskán, ahol kifér rajta egy tojás? Akárhogy is nézem, nem látszik rajta kívülről sehol sem.” Ezen töprengett egy 4-5 éves szőke kislány egyik délután, valamikor a második világháború előtt Dél-Angliában, anyai nagyanyja házában, Bournemouth-ban.

Szerző: Fekete Anikó

Szerkesztve: 2015.06.16.

Jane Goodall, PhD, DBEMivel muszáj volt végére járnia a történetnek, kigondolta, hogy utána lopódzik az egyik tollas kétlábúnak, és kifigyeli. Kiszemeltje azonban megneszelte közeledését, és hangos rikácsolással elszaladt. A kislány ekkor úgy döntött, bemászik az udvaron álló egyik tyúkólba és meglapulva várakozik. Várt és várt türelmesen. Hosszú időn keresztül csak várakozott, míg egyszer csak megérkezett az egyik udvarlakó csőrös madár, majd forgolódott egy kicsit és néhány pillanattal később megjelent a hátsó felénél a tojás jólismert, fehér alakja, amit aztán rápottyantott a szalmapadlóra. A tyúkocska boldog kotkodácsolással vette tudomásul az eseményt, kapirgált egy keveset, majd kiszaladt. Ahogyan a felfedezés örömétől boldog kislány is, akit családja már órák óta keresett. Később kiderült, hogy még a rendőrséget is értesítették eltűnéséről, mert csaknem négy órája nyoma veszett már. A kislány boldogan futott édesanyjához, aki észrevette az örömtől csillogó szempárt és a kitörő lelkesedést, így figyelmesen meghallgatta (a szidalmazás helyett) a tojás keletkezéséről szóló izgalmas történetet.

A szőke angol lány ma az egyik leghíresebb állati magatartáskutató és megfigyelő, valószínűleg a csimpánzokról legtöbbet tudó és őket legjobban ismerő ember a földön. Ő Jane Goodall, aki 26 évet töltött a Tanganyika -tó partján lévő Gombe-pataki Nemzeti Parkban a csimpánzok életének megfigyelésével. A fenti példa folytatható gyermekkora állatos történeteivel kutyákról, földigilisztákról, szitakötőkről, vagy éppen Tarzanos és Dr. Dolittle történetek olvasása során gyűjtögetett rengeteg információról, és vele együtt növekvő, Afrika iránti csillapíthatatlan vágyakozásról. Goodall fiatalon, 23 évesen került a fekete kontinensre, mindenféle egyetemi tanulmányok nélkül kezdte a máig is tartó kutatást Tanzániában Louis Leakey professzor kérésére. Azóta már a Cambridge-i egyetem (és sok másik) doktora, az Egyesült Királyság kitüntetettje, az ENSZ békenagykövete. Inspiráló élettörténete és munkássága továbbra sem téveszt célt: az állatok védelmezője, aki ahogyan ő fogalmaz, hangot ad helyettük, ha már az állatok nem tudnak beszélni.

BozóthúsA most 81 éves kutatónő tegnap és ma Budapesten tartózkodik és előadásokat tart. Hétfőn az Állatkertben kezdte programját, melynek során emléktáblát avatott fel korábbi kollégája, a magyar Teleki Géza emlékére. Tavaly elhunyt honfitársunk 1968-ban egyik első ösztöndíjas volt a Gombe-pataki Nemzeti Parkban, itt ismerkedett meg és kezdett együtt dolgozni Jane Goodall-al. Később is Afrikában folytatta munkáját, és együtt küzdöttek az állatok kereskedelmi célú levadászása és fogva tartása ellen. Beszédében Jane Goodall külön kitért a U.S. Fish and Wildlife Service pénteki bejelentésére, miszerint mostantól törvény által kimondott védelmet élveznek és veszélyeztetett kategóriába kerültek már nem csak a vadon élő, hanem a fogságban tartózkodó csimpánzok is. Az állatkerti dolgozóknak tartott előadás során Jane Goodall hangsúlyozta, hogy Teleki Géza sajnos már nem érhette meg ezt a nagyszerű bejelentést, de úgy érzi, mintha az egyik legnagyobb álma vált volna valóra ezzel.

Ez egy olyan probléma volt, mely ellen Géza és én együtt harcoltunk. Korábban megosztott volt a lista, a vadonélő csimpánzok veszélyeztetett kategóriában szerepeltek, mely maximális védelmet biztosított számukra, míg a fogságban tartottakat csupán fenyegetett kategóriába sorolták, hiszen őket a gyógyszergyártó cégek például HIV kutatásokra használták. Sokáig úgy tűnt, sohasem sikerül elérnünk, hogy veszélyeztetett kategóriába kerülhessenek. A mostani döntés alapján az emberek nem végezhetnek olyan tevékenységet az állatokkal, mely ártalmas vagy bántó. A munkánk a folytatásban pedig az, hogy megértessük ezzel az ügynökséggel, hogy még így is rengeteg olyan állat van fogságban, mely pszichológiai károkat szenvedett. Elég sokat tárgyalok a szervezet igazgatójával, aki igyekszik a szárnya alá venni ezt az ügyet és minél jobban előtérbe helyezni.

Az előadás során rengeteg példát hallgattunk az állatok szerszámhasználatáról, arról, hogy milyen fontos dolgokra taníthat meg bennünket kutyánk, vagy éppen azt is, hogy egy állat szemébe nézve és megtapasztalva ragaszkodását, szeretetét, hogyan indított már el sokakat azon a damaszkuszi úton, amely Földünk és az állatok világának megóvásához vezet. Az idén 55 éves, folyamatos gombe-i kutatássorozat is bizonyítja, az állatok, habár a külső jegyekben eltérőség mutatkozik közöttünk, hasonlóan működnek, mint mi. Egyszer örülnek és vidámak, máskor szomorúak és lehangoltak, a mindennapokban jobbára békések, de szoktak civakodni is egymással, azaz a látszat ellenére egyformák vagyunk.

Jane Goodall, PhD, DBEJoggal merül fel hát a kérdés: miért kellene nekünk „fehér majmoknak” kívülre helyezkednünk az állatok birodalmából, ahelyett, hogy gondoskodnánk egyetlen Földünkről, megóvva azt? Jane Goodall filozófiája, melyet a hazai Rügyek és Gyökerek egyik önkéntes munkatársa fogalmazott meg nekem, miközben az Állatkert egyik eresze alá behúzódva vártuk a hirtelen támadt trópusinak tűnő felhőszakadás végét, pont arról szól, hogy mindenki tehet valamit. A probléma olyan, mint egy nagy téglafal, mely alatt, fölött, vagy a repedésein keresztül a rügyek és gyökerek átjuthatnak, áthatolhatnak, birtokukba vehetik. Így, ha mindenki körülnéz saját környezetében, biztosan észreveszi, hogy mivel javíthat rajta. Például ha fogmosás közben nem engedjük folyamatosan a csapvizet, máris tettünk valamit. Jane Goodall szerint az elterjedt "Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!" tétel nagyon megterhelő és befogadhatatlan az egyén számára. Globális méretekben olyan rengeteg mennyiségű nehézség akad, amelyet lehetetlen feldolgozni egyetlen ember számára. Éppen ezért kicsiben, saját házunk táján kell kezdeni, feldolgozható méretben. (Think small, act locally!)

És mi garantálja Jane Goodall szerint, hogy van remény a változásra?

  • Egyrészt az emberi agy, hiszen már elkezdtük megérteni és szembenézni a Földünket fenyegető problémákkal. Az emberi agy problémamegoldó-képessége, találékonysága, kreativitása képes megtalálni a békés együttéléshez vezető utat a Földön.
  • Másrészt a fékezhetetlen emberi szellemiség, lelkület. Rengeteg ember váltja valóra álmait, azért mert sohasem adják fel, mert szembeszállnak a nehézségekkel és olyan megoldásokat választanak, melyekre korábban még senki sem gondolt.
  • Harmadrészt a természet megújulási képessége. Még az atomtámadáson átesett Nagaszakiban is megjelentek újra az apró hajtások, levelek és újra elkezdte birtokába venni a területet a természet.
  • Negyedikként pedig az ifjúság határozottsága, ereje. A gyermekekben óriási energia, elszántság és elkötelezettség lakozik. Ők ma már benne élnek természeti örökségükben, és ha tudatosul bennük a rossz és jó közötti különbség, akkor képesek lesznek felnőttként, felelős pozíciókban megfelelő döntéseket hozni. Nincsen jogunk ahhoz, hogy elvegyük tőlük örökségüket. Intelligenciánk, szellemiségünk segít elvégezni teendőnket: szeretettel és együttérzéssel.
  •  +1  A legutóbbi időkben pedig talált egy újabb tényezőt is, mégpedig a social media eszközeit. A korábbinál nagyságrendekkel nagyobb embertömeghez jut el információ facebookon, twitteren, tumblr-en, instagramon, youtube-on keresztül, mint Wounda csimpánz szabadonengedésének szívszorító és egyben felemelő története: https://youtu.be/SGAiAwqdDgg

A ma délutáni előadásra már régen elfogytak a jegyek, de az interneten keresztül hat órától közvetítik az alábbi linken: janegoodall.hu/jane2015_live

 

Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás

Hozzászólás írása

Hozzászólás írásához előbb be kell jelentkezned.