A királynő búcsúja

Vasárnap reggel volt. 2011. november 27. Dunaújvárosra leszállt a szomorú őszi köd. Egyébként sem volt jó kedvem, az időjárás csak fokozta mindezt.

Szerző: Horváthné Szőnyi Etelka, Fotó: Répás Sándor

Szerkesztve: 2011.11.29.

Radulovics BojanaSzombaton egy csodálatos sportembert búcsúztató, ragyogóan, hozzá méltó módon megrendezett gálaesten vehettünk részt. A rendezők úgymond megadták a módját. Mivel erre sokan voltak vevők, minden adott volt egy meghitt, hangulatos gálameccshez és a köszöntéshez.

A különleges alkalomra már a buszon sikerült megkezdeni a ráhangolódást, mivel nem más vitt engem Újvárosba, mint az a buszsofőr, aki annyiszor szállította a csapatot a bajnoki meccsekre. (Így egyből viccesen az Eszperantó u. 4-be kértem a jegyet.)

Annyian voltak végre a nézőtéren, mint bajnoki meccseken, sajnos, mostanában soha. Az egykori BL-győztes csapat tagjai (Farkas Andi, Kerner Kriszta, Takács Gabi, Sávolt Erika, Mátéfi Eszter, Bohus Bea, Simics Jucó, Siti Bea, Kocsis Böbe, Oblisz Anita, Zsiga Gyula - csapata kupameccset játszott aznap - helyetteseként Bakos Nyuszi, is megérkeztek, pár kivétellel. BB (Balogh Bea) igazoltan volt távol, mivel jelenlegi csapatának éppen bajnoki meccse volt. Akit hiányoltam, az Pálffy Zsuzsi, aki mostanában kivonja magát a kézis eseményekből, pedig régebben el szokott látogatni a csarnokba.

Amikor odaértem, még zajlott a DAB találkozója. Aztán egyre nagyobb lett a forgalom a hátsó bejárat előterében. Farkas Ágit láttam elsietni a folyósón, kezében ajándékkal. Laurencz Laci bácsi szintén ott sétálgatott. Meglepetésemre régi csapattársammal is összefutottam, mint kiderült, férje fél évig volt Zalaegerszegen Boki edzője.

Megérkeztek a VIP vendégek is, többek között Vanyus Attila és Pálinger Kati is. ½ 4-től, ahogy ígérték, elkezdődött a vetítés a régi nagy meccsekből. Közben legnagyobb örömömre szűkebb baráti köröm tagjai is odaértek. Ki éppen Pécsről, ki Tiszafüredről, na és még Kolozsvárról. is. J Boki búcsúmeccse megérte a hosszú utat. Volt, aki „csak” Újvárosból, de pici fia kíséretében, vagy már nem könnyen mozogva (eljár az idő). Mindez jó érzéssel töltött el, természetesen.

Ahogy szokott is lenni, na és ahogy kell, elfoglaltuk helyünket a háló mögött. A Red Alert Bokit köszöntő drapija előkészítve pihent előttünk, hogy aztán, amikor eljött az idő, Bokit köszöntse.

A vetítés végeztével kezdetét vették a búcsú eseményei. Először kiszaladtak a jelenlegi csapattagok, aztán, az utánpótlás kíséretében, a „nagy” csapat tagjai. Legvégén természetesen Radulovics Bojana, aki végigpacsizott minden játszótárssal.

Köszöntők hangzottak el, sorra. Volt mit ünnepelni, volt miről beszélni. A virágcsokrok, ajándékok egyre gyűltek Boki kezében. Nagyon kedves jelenet volt, amikor a Móricz iskola harmadikos kisdiákjai elénekelték a magyar himnuszt, majd Józsika köszöntötte világhírű anyukáját.

Ezt követően aztán előkerült a labda is, a sporik jelt adtak a nevezetes összecsapás megkezdésére.

A jelenlegi csapat tagjai, nem tisztelve a nagy elődöket, egyre több góllal terhelték meg Samy hálóját. Később a „nagy öregek” is felvették a ritmust, sikerült kiegyenlítettebbé tenni a gólarányt. Igaz, ennek senki sem tulajdonított túl nagy jelentőséget, a pályán vidám, mosolygós arcokat láthatott a közönség. Igazi örömjáték volt, bár a tudás azért ma is megmutatkozott.

Amikor aztán lejárt az első negyedóra, jöttek a jelenlegi tanítványok, vagyis az Akadémia növendékei. Bemutató jellegű kétkapuzásuknak az vetett véget, hogy már meccs közben erősítést kaptak a kicsit idősebb korosztálytól (volt, hogy három generáció volt a pályán!), hogy aztán egyszer még láthassuk, egy „kínai” figura formájában, a legendás Detti-Boki páros összjátékát. (De nagyon hiányzik máris!)

Sajnos, gyorsan lejárt a meccsidő. Nem mással érhetett véget a „küzdelem”, mint az ünnepelt góljával. (Aki egyébként egyre jobban mozgott, ahogy az idő telt, de ezen valahogy nem is lepődött meg senki, véleményem szerint.)

Az utolsó sípszó elhangzása után – még most is összeszorul a gyomrom – a csapattársak körbeálltak, közrefogva Bokit. Felkúszott az árbocra a legendás 9-es mez szimbóluma, hogy örökre hirdesse a csarnokba látogatóknak, hogy ebben a mezben kézilabdázott Radulovics Bojana, a kézilabda királynője. Ezt a számot más már, ebben a csapatban, nem fogja viselni. L

Készültek a videók, készültek a fényképek. Ünnep volt, különleges ünnep. Megmaradnak nekünk, hogy legalább ezekkel fel tudjuk idézni, ahogy lezajlott ez a csodálatos, bár mégis szomorú-szép este.

A „hivatalos” események végetértével a rendezők engedélyt adtak arra, hogy a szurkolók a játéktérre vonulva köszöntsék Bokit, aki türelmesen dedikált, fényképezkedett mindenkivel, aki erre kérte. Mi is átadtuk neki ajándékainkat. Nem is tudom, hogyan vitte haza a kazalnyi virágot és a rengeteg, szurkolók szeretetét jelképező, ajándékot. Mert ez az este is fényes bizonyítéka volt annak, hogy mennyire szeretik, tisztelik, becsülik őt, szurkolók, csapattársak, vezetők egyaránt. Megható volt mindezt látni, de egyértelmű, hogy ő erre nagyon is rászolgált.

Egy jó értelemben vett profi és egy nagyszerű sportember pályafutása ért véget ezen az estén. Bármennyire szomorúak vagyunk ezért, mégis örülni kell, hogy itt játszott nálunk hosszú éveken keresztül, így láthattuk, csodálhattuk őt, ahogy a pályán fantasztikus intelligens játékával segíti csapatát.

Vigasztaló érzés, hogy közöttünk marad. Remélhetőleg sok fiatalnak ad példát, hogyan is kell egy pályafutást felépíteni, eredményesnek lenni. Mert egy dolog a tehetség, de egy másik az alázatos, de maximalista munka, amivel az kiteljesedhet.

Köszönjük Királynő! Kérünk, hogy gyakran látogass el a csarnokba, hogy ha már a pályán nem is, de legalább a nézőtéren találkozhassunk veled, felidézve nagyszerű játékodat, az együtt megélt szép napokat!

A szervezőknek pedig elismerésem. Igazán megható, mégis szórakoztató volt az este, igazi gála. Jól tette, aki eljött. Szépen, méltó módon sikerült elköszönni az újvárosi kézilabda legnagyobb legendájától.

Vége. Ennek is vége. Még a fejemben zsibong a hangulata a Pécs elleni nevezetes meccsnek. Na meg annak a boldogságnak, amit akkor éreztem, amikor jött az SMS a szurkolótárstól, aki előbb meglátta őt: „ott a Boki!”Kaptunk 2 bónusz évet. Csodálatos volt.

 

Hozzászólások

kaloz174, 2011.12.01. | 17:21
Egy másik oldal, ahol szintén szépen emlékezik a szerkesztő az eseményről:
http://danahart.blogspot.com/2011/11/i-dunaujvaros-koszonjuk-boki.html
iparosmester, 2011.11.30. | 7:51
Nagyszerű este volt,de egyben szomorú is.Jó lett volna még látni a KIRÁLYNŐT játszani.Kívánom,hogy a Kézilabda Akadémiával és a magánéletben is érjen el hasonló sikereket,mint a sportban.Kőszönjük BOKI!

Hozzászólás írása

Hozzászólás írásához előbb be kell jelentkezned.