Az alapszakasz 2. helyezettjeként a 3. helyezettel, azaz a Siófokkal kellett megvívnunk a döntőbe jutásért.

Az első találkozót mi rendeztük, a Népligetben. Ez teljesen sima mérkőzést hozott, a Siófoknak a kezdő sípszó pillanatáig volt esélye, onnan semmi. Jól védekeztünk, kevés gólt kaptunk, a szerzett labdákkal pedig rohantunk, a siófokiak pedig kapkodták a fejüket, hogy mégis kb. hol lehet a labda.

Elek Gábor edző szokása szerint finoman adagolta a terhelést a játékosokra, mindig pont csak annyira hajtottunk, amennyire feltétlenül muszáj volt a győzelemhez (a kiírás szerint a különbségnek nincs jelentősége, csak az számít, melyik csapat nyer). Amikor elhúztunk, kicsit kiengedtünk, ha ránk jöttek, rápakoltunk egy lapáttal.

Félidőben csak négy volt közte, de, ha valakinek vérmes reményei lettek volna, azok lelkesedése is lelohadt, amikor a szünet után mindössze három perc alatt megdupláztuk az előnyt, és megmutattuk, ki az úr a háznál. A Siófok ettől kezdve csak abban bízhatott, hogy esetleg otthon nyer, és reménykedik, hogy a harmadik mérkőzésen rossz napot fogunk ki.

Két hét szünet után következett a visszavágó. Ill. csak nekünk volt szünet, közte rendezték ugyanis a Magyar Kupa négyes döntőjét, amelyben a Siófok érdekelt volt, de mi nem.

A siófoki mérkőzés elejére nem tudtunk igazán felpörögni, a belső védekezésünk nagyon gyenge volt, akárcsak a kapusteljesítmény. Emellett támadásban is csak ketten voltak képesek igazán jó teljesítményt felrakni a pályára, Zácsik Szandrának és Szamoránsky Piroskának nem akadtak jól játszó társai. Vezetett is a Siófok két-három góllal. Bár egy esetleges vereség is beleférhetett volna (ez esetben harmadik meccsen, odahaza dőlt volna el a továbbjutás), a szándék egyértelműen az volt, hogy már a második mérkőzésen zárjuk le a párharcot. Ezért Elek Gábor időt is kért, kapust is cserélt, ami bejött, mivel Pastrovics Melinda a meccs hátralévő részében jól védett.

Támadásban is kicsit feljavultunk, Tomori Zsuzsa és Szucsánszki Zita is elfogadhatóan teljesített már, és ezek együtt azt eredményezték, hogy kiegyenlítettünk, majd még az első félidőben meg is fordítottuk az állást.

Szünet után Such Nelly érkezett jobbszélre az első játékrészben gyengén játszó Kovacsicz Mónika helyére. Such immár nem először hálálja meg a bizalmat, bár kevesebb játékidőt kapott (erre még visszatérek), ugyanúgy két gólt szerzett, mint nevesebb társa, és kevesebb labdát is szórt el.

A második félidőre a Dobrovits, Tájok játékvezető-páros teljesen elveszítette az uralmát a mérkőzés felett. Fújkáltak mindenfélét, legtöbbször fogalmuk sem volt, hogy mi történhetett, legalábbis más okot nem látok rá, hogy miért ítéltek rendszeresen egészen mást, mint a szabályok és a játék eseményei indokoltak volna. Egy ilyen téves ítélethez kapcsolódott a találkozó legemlékezetesebb momentuma. A siófoki Kiss Olívia két kézzel visszahúzta Zácsik Szandrát. Nem durván, de annyira azért igen, hogy átlövőnk ne érje el a labdát, ami így a Siófokhoz jutott, a síp pedig néma maradt. Elek Gábor, a Ferencváros edzője felháborodottan reklamált, amiért is Dobrovits Csaba játékvezető kiállította. Ezután pedig mindkét fél hibásan viselkedett: Dobrovits megállt Elek előtt, amaz pedig folytatta a reklamálást, amire rövid időn belül előkerült a piros lap is: Elek Gábornak el kellett hagynia a játékteret.

Ekkor a csapat irányítását a kapusedzőnek, Novák Andrásnak kellett volna átvennie, eltelt azonban egy-két perc, mire ő erre rájött. Csapatunk teljesen összezavarodott, senki nem tudta, kinek kellene cserélnie, ki játszon, és maga Novák is eléggé meg volt zavarodva, felküldött például négy átlövőt és egy szélsőt (a kiállítás miatt ugye 5-en lehettünk csak). Novák hamar lecserélte Such Nellyt, és visszaküldte Kovacsiczot, ebben vélhetően az volt a szándéka, hogy olyan rutinos játékosokat küldjön a pályára, akik edzői közbeavatkozás nélkül is hozni tudják a mérkőzést.

Ezt a zavarodottságot kihasználta a Siófok, és feljebb tudott zárkózni. Egy perccel a vége előtt már csak két gól volt az előnyünk. Novák ekkor időt kért, ebből is volt egy kis kalamajka, mivel a zsüriasztalnál csak késve vették észre az időkérést, amikor már a Siófoknál volt a labda.

De végül minden jóra fordult, az utolsó percet is meg tudtuk nyerni egy góllal, a végeredmény 30-33, így bejutottunk a bajnoki döntőbe.

Két döntő áll tehát még előttünk, a KEK-ben a Viborg ellen, a bajnokságban a Győr ellen kell játszanunk. Ez már így is szép, de azért jó volna legalább az egyiket meg is nyerni. Józanul gondolkodva a KEK a reálisabb.