Görbicz újra pályán
Görbicz Anita, a világ legjobbjának választott játékosa hosszú sérülése után visszatér, és ismét bizonyítani akar.
Szerző: Győri Audi ETO KC
Szerkesztve: 2009. 12. 11.
Újra a pályán Görbicz Anita, aki 2009. május 5-i Ferencváros elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdszalag szakadást. Kénytelen volt kihagyni a Bajnokok Ligája döntőjét is. Több mint fél év kihagyás, számos orvosi vizsgálat, rengeteg könnyített, majd kemény erősítő edzés után december 17-én újra láthatjuk utánozhatatlan mozdulatait Kiskunlacházán a Dunaújváros ellen egy bemutató, felkészülési mérkőzésen. (a mérkőzést várhatóan élőben közvetíti a cunder.hu - a cunder.hu szerk.)
„Még hátra van pár orvosi kontroll, de már régóta a csapattal edzek, sőt Konkoly Csaba külön is foglalkozik a sérülésből felépülőkkel, vagy éppen a szülésből visszatérő Bradeanuval. Már nagyon hiányzik a játék, de egyelőre csak fokozatosan fogok bekapcsolódni az ETO játékába, mindig egy kicsivel többet,- nem szeretnénk kockáztatni. Még az idén játszunk pár mérkőzést, biztos nem fogom végigjátszani ezeket, de remélem, hogy a januári BL meccseken már teljesen ott lehetek.
Várom a tétmérkőzéseket is, a parkettán szeretném meghálálni azt a sok szeretetet és biztatást, amit az elmúlt időszakban kaptam olyan sok helyről. Biztos változik a játékom, de remélem, hogy érettebb, hatékonyabb lesz. Egyértelmű cél a BL győzelem, és tényleg nagyon szeretném bebizonyítani, hogy nem véletlenül kaptam a címeket.”
Hozzászólások
Hozzászólás írása
Hozzászólás írásához előbb be kell jelentkezned.
